| ||
"Remélem segítség" jeligére leírnám a Mi történetünket is:
Előre írom, hogy többi történethez képest, amiket olvastam, elég "bő lére" eresztettem a dolgot Nagyon szerettem volna kisbabát, így amikor terhes lettem, nem is volt kérdés, hogy megtartom! Az biztos, hogy nagyon szerencsének mondhatom magam, mivel számomra mind a terhesség, mind a kislányom csak jót hozott az életembe. Egy percig sem volt kérdés, hogy fogom tudni szoptatni. Még a gondolat sem merült fel bennem, mint a legtöbb kismamában, hogy ezzel bármi gondom lehet. Talán azért, mert Édesanyám nagyon sokat segített ebben. A szülésről is csak jó élményeket mondott, és bár fel voltam rá készülve, hogy azért az fájni fog, mégsem féltem tőle. Elhiszitek vagy sem, egy percig sem! Ez a kulcs szerintem: Nem szabad félni! Talán a szopipárnával kapcsolatos sztorim elmesélése előtt célszerű tudni, hogy szinte semmit nem vettem, ami új lett volna. Mindent kaptam ajándékba, és amiket vettem, azok is használtak voltak. 2 dolgot vettem mégis, ami új volt:
Nem tudom miért, talán mert nagyon megtetszettek a huzatok mintái. Vicces, de tényleg. A másik pedig, hogy nagyon tetszett a képen a baba, ahogy alszik benne. Úgy gondoltam ez nem túl nagy összeg, és ennyi még belefér. Hallottam már amúgy is róla, dicsérték akik használták, úgyhogy gondoltam, miért ne?
Nagyon nagy hasam lett a terhesség vége felé (20 kilót híztam). Aminek ugye az lett az eredménye, hogy nem nagyon tudtam már kényelmesen aludni. Szerencsémre én korábban sem hason aludtam, így még erről sem kellett lemondanom. Viszont oldalt sem volt túl könnyű, mivel a hasam húzott "lefelé". Ekkor jöttem rá, hogyha a két lábam közé egy párnát teszek, akkor az tartja a hasamat is, és nem feszül. Innen már nem kellett sok, hogy rájöjjek, nekem van egy jóval hosszabb "kukac" szerű párnám, ami ennek a célnak még jobban megfelel, mert így még van mit "átölelni" is a kezemmel. A legfurcsább tapasztalatom ez volt, ami megmaradt azóta is, hogy kispárnát átölelve alszom el.
Szóval már a terhesség utolsó szemeszterében tudtam használni a párnát! Aztán 13 óra vajúdás után kiderült, hogy nem tudom természetes úton megszülni a kislányomat, hanem császárra lesz szükség. Így végül 2006.május 23-án 23:45-kor megszületett Alina 4040 grammal és 57 cm-rel. Mivel az elején írtam, hogy nagyon akartam Őt, és egyáltalán nem viselt meg semmi, ami vele volt kapcsolatos, így a császármetszés utáni fájdalmakat sem éltem meg negatívan. Az eredmény az volt, hogy 4 nap után hazaengedtek (aki szült már tudja, hogy ez a minimum, császárnál pedig inkább 6-7 nap).
A kórházban is, és sok más Anyukától hallottam, hogy a kisbabát folyamatosan más pozícióban kell altatni, nehogy elfeküdje a kis fejét. Ennek az lett az eredménye, hogy állandóan "forgattam". Hol hason, hol háton, és sokkal többször oldalt fektettem. De ilyenkor ugye sokszor visszafordult a hátára, mivel nem tudta még tartani magát. Ilyenkor a szopipárnát tettem a háta mögé, amit úgy "formáztam", hogy az eneki kényelmes legyen. Néha pedig, ahogy a képen is láttam, ebben altattam. Alul összekötöttem, így nem csúszott ki belőle, ha felriadt alvás közben, a párna miatt nem forgolódott! Miután hazajöttünk (és már a kórházban is) rá kellett jönnöm, hogy nem tudom fektetve szoptatni a kislányomat, mivel a seb nagyon fájt ilyenkor. Ezért minden etetésnél ülnöm kellett. Hát ekkor jöttem rá igazán, mekkora nagy segítség a szopipárna. Az első hétben el is felejtettem, hogy van nekem ilyenem. Nagyon fájt a karom és a hátam szoptatás közben, pedig nagyon gyorsan evett a kis drágám, 15 perc volt a maximum. Mégis azért ennyi ideig tartani több, mint 4 kg-ot, nem olyan egyszerű! Amit most írok pedig nemcsak azért van, mert ez egy szopipárnát is "népszerűsítő" levél kéne hogy legyen, hanem mert így volt: Elővettem a szopipárnát, és azzal támasztottam alá a könyökömet és a karomat! Eztán észre sem vettem azt a 15 percet, ameddig szopizott a pici. Alvásnál pedig még mindig használtam. 2 hónapig nem tudtam fekve szoptatni, addig megállás nélkül ezt kellett használnom. Aztán ugye már könnyebb lett, és csak nappal használtam. 6 hónapos koráig csak anyatejet szopizott, és végül 8,5 hónaposan hagyta el teljesen magától az anyatejet! Nem erőltettem semmit, nem aggódtam semmin. Talán ezért volt minden ilyen problémamentes. Azóta is gyakorolom ezt az elvet, és minden probléma nélkül vesszük azóta is az akadályokat.
Most 15 hónapos, és azóta sincs vele semmi baj. Talán azért, mert nem éreztem, hogy bármit fel kellett volna adnom azért, hogy Ő megszülethessen. Nem bánom a plusz kilókat, az úszógumikat, nem bánom, hogy minden percemet vele kell töltenem. Semmit nem kell később a számlájára írnom ,hogy: "Ezt sem tehettem meg miattad" és "Ha te nem lennél, akkor ." kezdetű mondatok soha nem fogják elhagyni a számat. Azóta pedig a szopipárna egy nagyon kedves barátnőmnél van, akinek most 3 hónapos a kisfia. Magától valószínűleg nem vett volna ilyen párnát, így én kölcsön adtam neki. Azóta pedig többször megköszönte már, mert nagy segítség neki is! Remélem tudtam segíteni, ha más nem, egy pozitív élménnyel!
Vérné Szöllősi Eszter | ||
